A legutóbbi bejegyzésben leírtam, hogy ha valaki babát szeretne mikor érdemes felkeresni a nőgyógyászát, és ha „nem jön össze”, akkor első körben milyen vizsgálatokat érdemes végezni. Ezek nem megterhelőnek, hisz „csak” vérvételek, illetve nőgyógyászati vizsgálat kellemetlenségűek csupán. Amennyiben ezekben kóros eltérést nem találtak, sorra kell venni a ritkábban előforduló betegségeket célzó vizsgálatokat, a kellemetlenebb, olykor fájdalmas, és sajnos, sok esetben a drágább (TB finanszírozottan nem végezhető) vizsgálatokat is.
Az STD (nemi úton terjedő betegségek, úgymint Chlamydia) szűrésről már volt szó, de drága vizsgálat. Amennyiben első körben nem történt meg, másodikban már érdemes elvégezni.
További vérvételek lehetnek szükségesek, amikkel más-más működést vizsgálunk: rejtett cukorbetegséget keresünk az inzulin rezisztencia vizsgálattal (erről később részletesebben fogok írni), immunológiai eredetű meddőséget speciális, immunológiai vérvétellel, illetve véralvadási zavart (thrombophylia hajlamot – vérrögképződési hajlam, ilyen például a Leiden mutáció, ami Magyarországon a legelterjedtebb) kereshetünk. Utóbbi inkább vetélést szokott okozni, de ha nem találjuk a meddőség okát, ilyenkor is meg lehet csinálni.
Az úgynevezett PCT-ről (post coitális tesztről) megoszlik a szakma véleménye. A vizsgálat lényege, hogy megnézzük, nincsenek-e a nő méhnyak nyákjában olyan ellenanyagok, melyek a spermiumokat megölik. Régebben úgy végezték el, hogy megkérték a párt, hogy szerelmeskedés után gyorsan fussanak be a rendelőbe, ahol a nőtől levették a mintát. Szerencsére a kor ezt már túlhaladta: ma már külön vesszük le a méhnyak nyákot a nőtől, ami olyan, mint egy rákszűrés, illetve a férfi is külön ad sperma mintát – a korábban említett módszerek valamelyikével – és a két anyagot laboratóriumi körülmények között hozzuk össze. (Megjegyzés: ez a vizsgálat is elvégezhető első körben, a sperma vizsgálattal egy időben, és akkor nem kell kétszer mintát adni a férfinak – na nem mintha megterhelő lenne neki). Amennyiben az ellenanyagok megölik a spermiumokat, gyógyszeres kezelést lehet alkalmazni.
A kollégák egy része (köztük általam nagyra becsült, kiváló szakembernek tartott, volt főnököm) szerint nem létezik ilyen betegség, és a „kezelése” is csupán a pszichés hatás miatt okoz teherbe esést – miszerint a nő örül, hogy végre találtak valami „bajt”, amire még gyógyszert is adnak, végre megnyugszik, és így teherbe is esik. Kétségtelen, minden orvosi kezelésnek van egy erős pszichés vonulata is, ennek ellenére úgy gondolom: létezik ez a betegség, és amennyiben fennáll, kezelést igényel.
Ha még mindig nincs meg a meddőség oka, petevezeték átjárhatósági vizsgálatot (petevezeték „átfúvást”) kell végezni. Na ez fáj. Értelemszerűen arra vagyunk kíváncsiak, hogy a petevezeték, amiben a petesejt utazik a petefészektől a méhig, átjárható-e, azaz megvan-e egyáltalán a lehetőség arra, hogy a petesejt és a spermium találkozzon. Ha egyik oldal sem átjárható, természetes úton terhesség nem jöhet létre.
Háromféle módon lehet petevezeték átjárhatósági vizsgálatot végezni:
1.) Röntgen vizsgálattal (HSG = hysterosalpingographia) Nem altatásban végzik. Kb úgy kell elképzelni, mint egy nőgyógyászati vizsgálatot, de van egy pont, amikor a speciális eszközt behelyezi az orvos, ami igen fájdalmas. Ezt követően olyan anyagot juttatnak a méh belsejébe, amit röntgen sugárral lehet látni, így végig lehet követni a méh belsejét és a két petevezetéket, hogy átjárható-e, vagy sem. Ha nem átjárható, akkor jobban görcsöl a beteg hasa, hisz feszíti a méhet a kilépni nem tudó kontrasztanyag. Vacak érzés. És sugárterhelő. Ami a vizsgálaton áteső nőnek kevésbé problémás, mint a rendszeresen ilyen vizsgálatot végző orvosnak. (Ezért én nem végzek ilyet, csak extrém kivételes esetben). Ugyanakkor TB finanszírozott.
2.) Hycosy- ultrahangos petevezetés átjárhatósági vizsgálat: olyan, mint a röntgenes, csak nem sugárterhelő, a felhelyezés talán kevésbé fájdalmas; viszont nincs állami finanszírozott formában, csak magánrendelőben elérhető, és igen drága.
3.) Műtéttel: hastükrözés útján (laparoscopiával) belekukucskálunk a beteg hasába, megkeressük a petevezetékeket, és hüvely felől egy színes anyagot fecskendezünk be, és szem ellenőrzése mellett figyeljük, hogy kilép-e a petevezetékből a hasüregbe a színes folyadék. Értelemszerűen altatásban történik a vizsgálat. Általában akkor választjuk ezt a módszert, ha más okból kifolyólag amúgy is műtétet végeznénk, pl: petefészek cysta eltávolítása.
Ezeknek a vizsgálatoknak megvan azaz előnye, hogy előfordul, hogy a korábban csak picit lezárt (ún. letapadt) petevezetéket nagy nyomás mellett (ami nagyon fáj) meg lehet nyitni (ezért nevezi a köznyelv „átfúvásnak”), így az átjárható vált petevezetékekkel lehetőség van a spontán teherbe esésre!
Végül elérkeztünk a csak altatásban és csak műtéttel végezhető vizsgálatokhoz: lehet méhüregi vizsgálatot végezni (hysteroscopia a becses neve), amikor egy vékony kis kamerával bekukucskálunk a méh belsejébe, hogy nincs-e ott valami, ami akadályozza a teherbe esést. Amennyiben van, akár el is lehet rögtön távolítani (pl. polyp, sövény, stb). És ha már végképp semmi ötletünk, a hasba is be lehet nézni: köldökön keresztül, ujjnyi vastag kamerával, hátha van ott valami, csak nem láttuk ultrahanggal. Az utóbbi 3 vizsgálatot (hasba bekukucskálás, méh üregébe bekukucskálás, és műtéttel végzett petevezeték átjárhatósági vizsgálat) össze lehet kapcsolni, így „egy füst alatt” (egyszeri altatás, egyszeri kórházi befekvés…) megvan. De azért a legjobb, ha nem kell idáig eljutni.
Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a felsorolás nem teljes, nem kötelező ebben a sorrendben elvégezni a vizsgálatokat és nem is az összeset! Ez csak a lehetséges vizsgálatok áttekintése. Az életben mindent személyre kell szabni, és mindig az adott beteg esete dönti el, hogy mit, milyen sorrendben vizsgálunk, mit hagyunk ki, mit teszünk még bele.
És nem szabad elfelejteni: ha elkezd valaki egy vizsgálatsorozatot, azzal azt érezheti, hogy meddő – annak minden pszichés terhével, pedig ahogy azt az elején is írtam, két egészséges ember esetén is egy év alatt csupán 80% esély van teherbe esni, így egy év után 5-ből 1 párt fölöslegesen vizsgálunk ki, és fölöslegesen teszünk ki ennek a stressznek!
