fbpx

A lombikot megelőző időszak III. – utolsó pillanatok

(első rész)

(második rész)

… vasárnapra esett… hétfőn reggel kellett mennem egy utolsó ultrahangra. Relatív békés ügyelet volt, ám éjfél környékén megérkezett egy saját terhesem fájásokkal. Reggel 7-kor még messze voltunk a szüléstől, ugyanakkor egyre közelebb ahhoz, hogy bármikor be kelljen vinni a műtőbe megcsászározni. Nagyon jó. Mi legyen? Nem tudom itt hagyni a kismamát, ugyanakkor muszáj elmennem ultrahangra, mert ez alapján ítélik meg, hogy mikor legyen a petesejt leszívás. Nomeg még vérvétel is kell. Azt legalább el tudom intézni a kórházban.

Egy órával később nem bírtam tovább. Éreztem, hogy nem vagyok elég türelmes, nem tudok objektív döntést hozni. Úgy, ahogy voltam, kék műtős ruhában, fehér köpenyben és orvosi papucsban: beültem az utóba és átmentem a mintegy 8 percre lévő lombik centrumba. Meghagytam a szülésznőknek és a kollégáknak, ha bármi baj van, azonnal szóljanak, 8 perc alatt egy ún. „kétkesztyűs” császárra is visszaérek.

Ultrahang vizsgálat közben, hogy haladjunk, és ne kelljen asszisztensnőre várni: én írtam az eredményeket: miközben félig orvosi cuccban, félig meztelenül, széttett lábakkal feküdtem a vizsgálóasztalon, a kollégám végezte bennem a hüvelyi ultrahangot, a kartonomat nekitámasztottam a felhúzott térdemnek, és írtam a petesejtek méreteit. A hülyeség, ha fájna, jajjjj… :))))

 

 nevető fej

 

Szerdai leszívás mellett döntöttek, de azért még telefonáljak a hormon eredményekkel, mert annak függvényében döntik el, hogy be kell-e még adni a reggeli stimuláló injekciót, vagy sem.

A kórházba visszaérve szerencsére minden rendben volt, és 11 is elmúlt már, mire megszületett az egészséges kislány. Ha már ennyi az idő, biztos kész vannak a hormoneredményeim is: ám a számítógépes rendszerben még nem láttam. Felhívtam a labort, hogy mi a helyzet, kész van-e, merthogy sürgős lenne…

         –    Elromlott a gép, mostanra szerelték meg, így még csak most tudják kezdeni a mérést.

Frankó. És mikorra lesz meg? Azt nem tudják… De úgy mégis, mert ezért és ezért nagyon fontos lenne… Akkor sem tudják. Váááá. Oké.

Délután egyre megérkezett az eredmény: ösztradiol több, mint ezer. (olyan kacsacsőrrel jelölve, mint alsó tagozatban) Telefon a lombikbébi intézetbe: ez az eredmény… Hát ez nem jó, nekik pontosan kell tudni, mert nem mindegy, hogy 1500 vagy 3500… Hát ezt én is gondoltam, de egy próbát megért. Telefon ismét a labornak: meg kéne titrálni, mennyi az annyi. Laborasszisztens nem érti mi a bajom, adja az orvost. (én itt már ismét a teljes kiborulás határán voltam) Labororvos kollégának röviden vázolom a történetet: saját hormonlabor, lombik előtt, ezen múlik, hogy kell-e még stimuláló vagy sem. – Ja, persze, mint a Forgács Intézetben! – Igen, igen, pont ott csinálják nekem is a lombikot, de ügyeletem, ezért nem tudtam elmenni oda vérvételre, ezért vettük le a kórházban, blabla… – Igen, értem. Ha onnan jön a vér, megnézzük pontosan, de nem gondoltuk, hogy kórház belső kérésnél is fontos, hogy pontosan mennyi. Egy óra múlva meglesz! (reggel kellett volna beadni az injekciót…)

Délután kettőkor megtudtam a pontos eredményt: 2930. Nem kell több stimuláló! Többszörös hurrá: mínusz egy hasba szúrás és legalább nem kell stresszelnem amiatt, hogy reggel helyett délután kettőkor adom be.

Délután még elmentem egy utolsó edzésre, majd elégedetten és boldogan ájultam be az ágyba: már csak másfél nap, és minden rendben lesz! – Addig már csak egy fogászati  varratszedés, majd egy maratoni magánrendelés van hátra… Miért nem tudtam fordított sorrendbe szervezni?!