Azt ígértem, valami ilyesmiről fog szólni ez a blog. Ahogy a címe is mutatja: egy szülész-nőgyógyász első terhessége. Aztán egy éven keresztül írtam mindenféle másról, csak épp saját várandósságomról nem. Na jó, mentségemre szóljon, hogy nem is ment olyan hipp-hopp, mint azt szerettem volna.
Azonban a legutóbbi bejegyzés óta, amiben bevallottam a nagyvilág előtt, hogy ikreket várok, már nagyon sok idő eltelt. Miért burkolóztam ilyen mély hallgatásba? Miért nem írtam semmit? Sok válasz lehetséges: talán azért, mert valami baj történt? Esetleg babonából? Vagy meguntam az egészet? Vagy a család nem értett egyet a blogolással?
Egyik válasz sem helyes. A valós ok valahol ott keresendő, ahol most vagyok:
egy albérletben
egy albérletben a nyolcadik kerületben
szülés előtt egy albérletben a nyolcadik kerületben
35 hetes ikerterhesen, két-, maximum három héttel a szülés előtt, egy albérletben a nyolcadik kerületben, miközben a házunk felújítás alatt áll, és minden nap egy markoló (vagy bármi más sárga munkagép) vigyorog rám a kertkapuból. A leendő babaszobában plafonig állnak a dobozok és zsákok, amikbe igyekeztünk a ház összes alkotóelemét bezsúfolni a lábosoktól az ágyneműn át a könyvekig.
A kórházi csomag összepakolása néha eszembe jut, aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot a fejemből, mert bár valószínűleg mindent megvettem, amire szükség lesz, de ezek nagy része a ház lezárt részén hever szanaszét különféle bevásárlószatyrokban, amiket még akkor dobtam fel a dobozhalom tetejére, amikor még bíztam benne, hogy szülés előtt vissza tudunk költözni.
A férjemnél egy bő hónapja sürgős vállműtétet kellett végezni, most csavarok tartják a karját. Két hete a bölcsesség fogát operálták ki, így legalább sok fájdalomcsillapítót spórolunk, hisz a reggelente bevett Cataflam mind a fogára – akarom mondani foga helyére – mind a vállára hatott.
A fentiekre hivatkozva mentem, ami menthető, és ígérem, hogy az elmúlt hónapok minden apró részletét megosztom veletek.
És akkor most térjünk vissza az elejére…
