A 12 hetes ultrahangon minden kismama úgy várja, mint a Messiást – én se voltam ez alól kivétel. Ilyenkor derül ki, hogy sikeresen túlléptük-e az első trimeszteri kritikus időszakot, és hogy a babák megfelelően fejlődnek-e, egészségesek-e. Mindent sajnos nem lehet kiszűrni, de azért a leggyakrabban előforduló rendellenességeket igen. Én pedig tisztességes paramamiként természetesen ki akartam zárni, amit csak lehet.
Éppen ezért nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy milyen vizsgálatokat végeztessek el, és hol, kivel. Nőgyógyászként annyi helyzeti előnyöm mindenképpen volt, hogy tisztában voltam a lehetőségekkel, és nagyjából azzal is, hol érdemes élni velük. De azért végeztem némi kutatómunkát, és mindent alaposan átgondoltam, mérlegeltem. Mivel lombikkal fogant ikerterhességről beszélünk, szerettem volna lehetőleg a biztosnál is biztosabbra menni, hogy tuti minden rendben legyen a nehezen összejött babáimmal.
Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy egy nőgyógyásznak könnyű lehet a várandósság, hiszen mindent tud a témáról, amit tudni lehet, azonnal tudja, mikor mi a jó döntés. Hát, ez nem teljesen igaz: éppen a sok információ, a tudás miatt érzi néha azt az ember, hogy nem igazán tudja, mit is kellene csinálnia. Valahogy így voltam ezzel én is.
Milyen vizsgálat lenne jó?
Aki kicsit utánajár a témának, tudja, hogy a 12 hetes ultrahang egyik legismertebb kérdése a nyaki redő mérete. Ha túl nagy (3 mm fölött), az utalhat rendellenességre, de ezen kívül számtalan más paramétert is vizsgálnak ekkor. Ebben a kérdésben dupláztam. A főnökömet is megkértem, hogy nézze meg, és az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központban is kértem egy ultrahangvizsgálatot.
Szerettem volna valamilyen vérvizsgálaton alapuló genetikai tesztet is. Sokat gondolkodtunk a kollégákkal, hogy mi lenne ideális, többek véleményét kikértem. Ugyanis azt mondták, hogy régen a lombikos anyukákat mind elküldték genetikai vizsgálatra, ahol kötelezően megcsinálták nekik a „hasba szúrást”, azaz a magzatvíz, vagy magzatboholy mintavételt. Később már csak azokat a lombikosokat küldték ilyen vizsgálatra, akiknél ICSI-vel fogant a baba, azaz a spermiumot bele kellett injektálni a petesejtbe.
Engem ugyan nem szúrnak hasba
Nálam idősebb és tapasztaltabb kollégák ugyanakkor elmondták, hogy nem bizonyosodott be, hogy több lenne a genetikai eltérés ezeknél a terhességeknél. Ráadásul nálunk az egyik baba hagyományosan, a másik ICSI-vel fogant… A hasba szúrástól pedig féltem, mert ha alacsony is, de van fertőzés-, illetve vetéléskockázata.
Ezt tehát elvetettem, de úgy éreztem, azért mégiscsak jó lenne valami igazán komoly vizsgálat, még akkor is, ha tudom, hogy ebben nincs olyan, hogy száz százalék, nem lehet mindent kizárni, nem lehet mindent kivizsgálni. Ezt egyébként én is mindig elmondom a kismamáimnak: ha a 200 ezres vizsgálatot is választják, azzal sem kapunk mindenre választ. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy vannak bizonyos betegségek, amikre jelenleg nincs lehetőségünk vizsgálni.
Végül úgy döntöttem, hogy megcsináltatom valamelyik NIPT tesztet, de persze mint kiderült, ikreknél annyira azért ez sem egyszerű.
Itt ütköztem a következő problémába: ikrek esetén általában csak a triszómiákat vállalták, a nemi kromoszómák eltéréseit, illetve a mikrodeléciókat nem. Végül találtam egy olyan céget, amely egyedüliként vállalta, hogy a nemi kromoszómák eltéréseit is megnézik. A vérvétel szerencsére negatív lett, de végül nem nézték meg a nemi kromoszómák eltéréseit, csupán annyit írtak, hogy Y kromoszóma nem látható. Ezzel az is megerősítést nyert, amit már a genetikai ultrahangon is valószínűsítettünk: két kislányunk lesz.
Itt már megterveztem magamban, hol végeztetem el a 18-20 hetes genetikai ultrahangot, illetve, hogy szeretnék egy magzati szívultrahangot is. Nagyon sok betegség szövődik ugyanis szíveltéréssel, így ez is egy jó támpontot adhat a babák egészségére vonatkozóan – én pedig nyilván tudni akartam, amit csak lehet.
