Mindig azt hittem, hogy a terhes nők állandó pisilése csak valami közhely, ami nem is igaz. Persze oké, gyakrabban megy az ember pisilni, de hogy 10 percenként? És tényleg ez megy minden áldott nap? Meg éjjel is többször felkelnek miatta? Azt gondoltam, túlzás, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van.
Nyilván az orvosin tanultam erről, a gyakorlatszerzés során szembesültem is vele néha, és a terhesgondozások alkalmával is beszámoltak róla a kismamák. Valahogy mégsem gondoltam, hogy ez tényleg ilyen szinten része a mindennapok problémáinak addig, amíg el nem jutottam a terhességem harmadik trimeszteréig – akkor a lányaim megmutatták, hogy véletlenül sem túlzás, amit a kismamáktól hallottam.
Bocs, megint pisilnem kell
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért nem szenvedtem ettől minden nap a harmadik trimeszterben sem, de tudtak a lányok úgy feküdni, hogy valamelyikük annyira nyomta a hólyagomat, hogy egész nap úgy éreztem, hogy pisilnem kell. Állandóan. És a legrosszabb ilyenkor az volt, hogy nem volt megkönnyebbülés, merthogy amikor a vécéről álltam fel, még akkor is az volt az érzésem, hogy menten bepisilek.
Ehhez jöttek hozzá az éjszakai ébredések. Volt olyan, amikor 4-5 alkalommal is felébredtem emiatt, így pedig nyilván esélytelen volt kialudni magam.
Néha komolyan nosztalgiával gondoltam vissza arra az időszakra, amikor még ki tudtam magam rendesen pisilni – az élet apró örömei, ugye. Alig vártam, hogy ha majd megszületnek a babáim, újra átélhessen ezt. Ki gondolná, hogy ilyen alapvető dolgok mennyire tudnak hiányozni az embernek, nem igaz? Szülés után egyébként hónapokig élveztem is, hogy tudok rendesen pisilni, rendesen élménynek éreztem.
Szóval ez a probléma nagyon is létezik, és tényleg borzasztóan megnehezíti a mindennapokat. Én ugye nőgyógyászként elég sokáig dolgoztam terhesen, hát, nem mondom, hogy könnyű volt a folyamatos vizelési inger mellett rendelni, vizsgálni, műteni, szülést vezetni… de azért megoldottam 🙂 Mindenesetre az biztos, hogy csak az tudja igazán, milyen egy jót pisilni, aki volt már terhes.
Így lehetett ezzel a a végtelenül kedves takarítónő is, aki az Alleeban takarította a parkolóhoz legközelebb eső mosdókat, és kitette a „wc jelenleg nem üzemel” című táblát. Persze ahhoz, hogy ezt észrevegyem, már szinte keresztül kellett esnem az ajtón…. majd villámgyorsan hátra arcot csináltam, és összeszorított lábakkal próbáltam felidézni, melyik emeleten is van a legközelebbi mosdó, és hogy jutok oda a legbiztonságosabban, amikor Mentőangyalom megszólalt mögöttem, hogy menjek csak be nyugodtan. Örök életemben hálás leszek neki! <3